Vasárnap motorozás? Kösz nem....

Az egész kb. 2 hete kezdődött. Kami feldobta a kérdést, hogy akarnánk-e elugrani a Bakonyba kicsit terepezni. Mármint a nagy motorokkal. Hát hóóóóógyne akarnánk, mondtuk Zozival, és megkezdtük e felkészülést, elsősorban lelkileg.

Aztán múlt hétvégén a hűtőventillátorom megadta magát és kiderült, hogy a vadi új csodálatos fékcsövem - a'la 990 Adventure S - nem működik együtt hibátlanul a magas sárhányóval. A hét egészen jól alakult, a ventillátort megfaragtam, a fékcsöveket elvezettem. Szombatra csak a motor összeszerelése maradt.

Reggel, annak rendje-módja szerint nekiálltam megfelelő számú szerszám, és - mint utóbb kiderült - a kelleténél kicsivel kevesebb türelem segítségével működő járgányt faragni a darabokból. Összeszereltem a ventillátort - az előző nap megragasztott darab persze újfent eltört, de sebaj - majd felraktam a tankokat, és beindítottam, hogy a hűtést a végső tesztnek vessem alá. Eddigre a motort már kitoltam a műhely elé, és pillanatok alatt kiderült, hogy a két tank aljánál található rugós anyát elhagytam valahol. Nosza rajta, túrjunk műhelyt, majd a műhely előtti teret, majd könyékig sarat. Kis szerencsével meglettek az eszközök, és következhetett a felszerelés és a teszt. A ventillátor az elvártnak megfelelően működött. Hálleluja.

Időközben visszakerült a sárhányó, ami sajnálatos módon megint egy olyan ívet adott a fékcsöveknek, hogy nem láttam biztosítva, hogy azok nem kerülnek közvetlen kapcsolatba a kerékkel. Így megszületett a döntés: minden ellenérzésem dacára a fékcsövek átkerülnek kívülre. A jobb oldalival kezdtem. Az volt a teória, hogy ha gyorsan kicsavarom-átrakom-becsavarom a fékcsövet a féknyereggel összekötő csavart, akkor az így elfolyó olaj mennyisége csekély lesz, és nem kell a rendszert újra légteleníteni, csak rátöltök egy kicsit. Szép terv. Egészen odáig ment is, hogy kicsavarom, a kezem a csavar alá raktam, hogy a réz alátétet felfogjam, majd átrakom, és ... basszuskulcs! Hol a réz alátét? Na, itt szépen meg is bukott a remek tervem. Szolíd 10 percet kerestem az alátétet, majd feltúrtam a műhelyt, mert emlékszem, hogy van nekem olyanom tartalékban, de nem lett meg. Velem egy ilyen kis szar nem szúrhat ki, az oda úgysem kell, összeraktam nélküle. Hurrá.

A baloldal kicsit macerásabb eleve, mert ott a sebesség jeladót is át kell fűzni, de kigondoltam, hogy ha csak a fékcsövet forgatom, az jó lesz. Valójában, most már én sem értem, de akkor úgy tűnt. Így is jártam el, fékcső kicsavaroz, átforgat, becsavaroz. Mint a mesében. Mondjuk eddigre már mindegy volt, mert a túloldal miatt mindenképp kellett légteleníteni. Ja, időközben meglett a réz alátét, így a jobb oldal ismét szétszedésre került, ezzel elfolyatván az esetlegesen bennragadt fékolaj maradványokat. Szépen neki is kezdtem a légtelenítésnek. Eltekintve attól, hogy a fecskendő egyszer lelőtte a csövet, amitől beterítettem magam és a fél motort fékolajjal, minden simán ment. Persze hamar kiderült, hogy a rendelkezésre álló olaj mennyisége kevesebb, mint a szükséges. Közben hívott Zozi, hogy mizu? Mesélem neki, mire rákérdez, hogy mégis miért nem csavaroztam le a féknyergeket simán, és forgattam át úgy? Ezáltal megúsztam volna a légtelenítést és a fékolajban fürdést is. Anyád. Most kell hívni???? :o)

Szóval elmentem fékolajért. Hazaérve megejtettem a légtelenítést. Nem részletezném, de a motor első harmada és a rajtam lévő ruházat jelentős mennyiségű fékolajat vett fel. A motor fékrendszere annál kevesebbet. De, sebaj. Mikor már majdnem készen voltam, mondom gyorsan betekerem a bal oldali fékcsövet és a sebesség jeladót a kábelrendező spirállal. Nem tudtam nem észrevenni azt a csekély problémát, hogy míg a fékcső a teleszkópon kívül fut, a jeladó vezetéke belül. Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá.

Semmi baj, gondoltam magamban, miközben hangosan káromkodtam. A motort gyorsan levettem középsztenderről, és betoltam a műhelybe, hogy kivegyem az első kereket. Az az apróság, hogy a fékolaj tartály tetejét nem tettem vissza, és míg a motor bekerült a műhelybe egyenletes fékolajfilm réteget képeztem a padlón, már említést sem érdemel. Kerék kiszedve, jeladó lecsavaroz, Kami hív, hogy Tomi jönne a motorért, mert mégis kell az autó, jeladó visszacsavaroz, beteker ...... ÉSKÉSZ! Hurrá, van motorom, megyünk motorozni!!!!!

Még gyorsan kiparkoltam a kertkapuba, hogy ha Tomi jön, csak villámgyorsan feldobjuk a gépet a futóra, és kicsit összepakoltam műhelyben. Tomi megérkeztett, helló-szia-szevasz, felülök a motorra, és basszameg. Beletört a kulcs a gyújtásba. 3/4-e benn, 1/4-e kinn. Végülis a motor indul, Tomi fetreng a röhögéstől, nagy baj nem lehet. A nagy kékség felkerül a futóra.

A nagy ijedtségre való tekintettel ellátogattam édesanyámékhoz Budafokra. Hazafelé végiggondolom a reggeli teendőket:

• Ruhát összekészíteni
• Szerszámokat berakni
• Motort megtankolni .... ajjjajj!!!

Kamiiiiii, baj van. Nem tudom megtankolni a motort! És tényleg. Lévén a tanksapka is kulccsal nyílik. Egy nem tervezett látogatást teszek Kamiéknál, ahol addigra a kulcs 3/4-e is kézben van. A terv is kész: Sitty-sutty meghegesztjük, megcsiszoljuk, jólesz. Ebből a hegesztést és csiszolást Kamira bíztam. Igazából, ha egy pillanatra elgondolkodtam volna, a nap fényében a végkifejlet számítható lett volna. Volt sitty-sutty, de a kulcs csak nem akart egybeforrni. Hosszas küzdelemmel a legtöbb, amit elértünk az volt, hogy Kami egy fémpálca végére hegesztette a meglévő 3/4-et. Azonban - mint utóbb a garázsban kiderült - a kulcs annyira eldeformálódott, hogy már semmit sem nyitott. Zozinak még volt egy kósza gondolata, hogy a gyújtást szétszedve és a motort alulról 'megtankolva' működésbe hozhatnánk a rendszert, de ennek ellenálltam.

Fáradtan, és kissé csalódottan autóba ültem, és úgy éreztem nem is akarok motorozni vasárnap. Sőt, talán sosem akartam.