Zsákutca

Mindig is szerettem volna egy fixit. Amióta először megláttam valakinél, valahol, azóta éreztem, hogy kell nekem. Persze egy baromság. 2013-ban, amikor a technológia már olyan előrehaladott, hogy mindenféle önjáró vackokkal tudunk eljutni A-ból B-be nem tűnik értelmes döntésnek egy olyan kerékpár, amin még egy vacak szabadonfutó sincs. De nekem csodálatos volt.

Az idő telt, múlt. Nézegettem a kerékpárokat, de a rám váró anyagi terhek meggátoltak abban, hogy belevágjak. Aztán idén elérkezett az én időm. A Vaterán leütöttem egy Csepel vázon alapuló romos fixit. Mindeközben kiderült, hogy Ritának van egy Csepel versenybiciklije Martfűn, ami senkinek sem kell. Mi sem volt logikusabb, mint hogy a két bringából egy olcsó de jó kerékpárt építek. Így is tettem. Sok ész nem kellett hozzá, a versenyről leszedtem a nem oda való alkatrészeket, a fix hátsó kereket, a hozzá való lánccal átraktam bele, és kész is volt az álomkerékpár. Kb 2 hétig használtam. És tetszett. Még éppen fel tudtam jutni vele a Péter Pál utcán, de a lejtőkön sem kellett agyonpörgetni. Sőt. Egy kicsit kisebb első lánckerék jól jött volna. Aztán, ahogy jöttek az esős napok, előjöttek a kérdőjelek is. Hogyan fogok ezzel megállni? A jó öreg Csepel első fék a tinédzser korú betéttel inkább csak dísznek volt jó. Ráadásul állandóan féltem tőle, hogy a túlhúzott hátsó tengely megadja magát.
A fixi projekt tehát újabb lépcsőhöz érkezett. Úgy döntöttem, hogy a hátsó villára új pályapapucsot hegesztetek. Ennek előnye elsősorban az, hogy megoldható a lánc feszességének csavaros állítása, és nem kell a hátsó tengelyt tiszta erőből megtépni. Illetve meg kívántam oldani a fék kérdést is.
Keresgéltem a széles, tágas interneten a megfelelő műhelyt, de nem találtam igazán nekem tetszőt. Herce-hurcáéknál betegség miatt nem vállalták, másutt már a weboldal is megszűnt. Végső ötletként írtam a tumblin műszerésznek, aki látszólag fixivel jár maga is, gondoltam majd ad valami iránymutatást. Adott is, mégpedig a First Bike-nál Öcsit. Egy életem, egy halálom, kedden munka után, szakadó esőben elkerékpároztam az Etele útra, azonban csak a bolt - ha nem is hűlt, de - zárt helyét találtam. Kicsit durcás lettem, mert a weblapon fennen hirdették a 9-18 óráig nyitvatartást, de gondoltam adok nekik még egy esélyt. Szerdán Bécsből felhívtam őket, és elővezettem a kérdésem. A fiatalember mondta, hogy ő nem Öcsi, de holnap lesz, kábé ötig, telefonáljak előtte. Ma holnap lett, fél ötkor leléptem a munkahelyemről, de persze nem telefonáltam. Ennek ellenére Öcsi ott volt. Gyorsan elmeséltem neki, hogy mi a vágyam, mire ő ahelyett, hogy a hasát csapkodva körberöhögött volna, őszintén elkezdte sorolni, hogy az ötletem hol .... mondjuk hibás:

• A Csepelen lévő 630-as kerék nem jó. Mert nincs. Vagyis van, de csak a Csepeleken. Rendes kerék ebben a méretben nincsen.
• Persze a vázat át tudja alakítani 622-esre, de akkor meg le fog érni a pedál hamar.
• A hajtókart nem lehet cserélni, mert nem szabvány méret, cserébe nem túl erős.
• A váz általában belülről rozsdásodik, rothad, aminek külső jele nincsen, illetve amikor van, azt úgy mondják, hogy eltörött. 

Egyszóval az én csodálatos fixim egy csodálatos zsákutca. Ettől még persze ő meghegeszti, ha akarom, de szerinte inkább ne akarjam. Javasolna egy rendes vázat, 622-es felnikkel, szabványos 'interfészekkel'.

Felvázolta továbbá, hogy várhatóan miképpen fog a kerékpár az életemre törni. Volt ebben kettétört váz, kiszakadt tengely és letört hajtókar is. Lényeg a lényeg. Ebből a kerékpárból csak sok szenvedés és küzdelem árán lehet egy közepesen szar fixit csinálni. 

Hogyan tovább? Bátor vagyok, még használom. És közben keresgélek. Nézek valami rendes vázat. Amiből aztán el lehet indulni. Továbbra is elutasítom azt a megoldást, hogy 100ezerért veszek egy kész, működő, jó minőségű fixit...  :)

Az édes bosszú?

Persze tegnap még azt hittem, vicces vagyok, hogy odaírom a végére, hogy majd ma elmesélem miért nem megy. De nem vicces.
Tegnap napközben még lementem, hogy egy hidegindítást kipróbáljak. Az autó beindult, habár tény, hogy az indítási folyamat kicsit más volt, mint eddig. A szivatóra nem, vagy csak kevéssé reagált, és inkább gázzal indult. De azért beröffent, és onnantól minden fasza.
Ma reggel lekocogtam az autóhoz. Kulcs elfordít, klakk, és semmi. Nem önindít. Gondoltam akksi. Szóval legurultam, és beindítottam. De akkor olyat csinált az autó, ami eddig sosem. Szivatóval nem ment, anélkül csak kicsi gázzal, és alacsony fordulaton. Ahogy próbáltam emelni a fordulatot elkezdett dadogni, és nem menni. Ezt egészen addig csinálta, amíg teljesen be nem melegedett. Tehát van egy új hibánk. De sebaj, bejöttem vele a céghez. Leálltam a mélygarázsba. Tolatnék be, lefulladtam. És indítom, klikk, nem indít. Igen, van mégegy új hibánk. Most vagy csak valami kábel jött szét, vagy nem bírta az önindító a hétvégi egymillió indítást.
Végülis igaza van. Egész nyáron rá se néztem. Most legyen nekem is szar!

Minden jó, ha a jó a vége. Vége?

Ma reggel apósommal levonultunk, és szégyenszemre kötélvégen visszavonszoltuk a Fityót a ház elé. Ötlet továbbra is semmi, de legalább ketten voltunk. Így elvégezhettem a szikrateszteket. Pista bácsi indítózott, én meg a gyertyakábelekkel inzultáltam a blokkot. A 4-es hengeren általában szikrázott, a többin inkább nem. Akkor haladjunk visszafelé. A trafóból jön-e szikra? Nem. De. Nem. De igen. Mivan? Hát ez. Hol jött, hol nem. Töprengtünk, indítóztunk, nézelődtünk. Aztán a nagy gondolkodásban rátámaszkodtam a trafóra. Hű +!%/+!/%+!%/! Ez forró!
De miért? Elindult a logikázás. Valószínűleg a henger letestelése, és egy félholt trafó lehetett az ok. Vagy nem. Haynes manual elő, csak a hangulat kedvéért. Nézegetem, olvasgatom, após is nézegeti. Ő nem beszél angolul, nem olvasgatja. Mindegy is. Közben nézegetem a trafót. Van rajta egy + jel. Onnan megy a kábel az elosztóba. Dehát az elosztó az testel! A + a gyújtáskapcsolótól kéne jöjjön! Megnéztem százszor. Majd megmértem. Mivel a primer tekercs 3 ohm, a szekunder meg 8 kohm, így nehezen megállapítható méréssel, hogy melyik melyik. Egy életem, egy halálom, megcserélem.
Csere után após indít, és nyenyenye-drrrr-nyenyenye. Húmondom, ebből lesz valami. Cseréljünk helyet! 10 fordulat után az autó beindul. Kicsit köhögve, nehezen, de saját magától megy. Nem is csoda, a hengerekben lehet vagy 3l benzin. De aztán kitisztult. És jár. És leállítom, és elindul. És jajdejó.
Mi történhetett? Nem tudom. Gondolom a trafó tévedésből fordítva lett bekötve. Talán már ezért nem lett a blokk leföldelve, mert úgy nem indult. Így meg igen. Vagy nem tudom. De persze akkor még mindig rejtély, hogy pénteken mitől indult? Ettől a dologtól sokat várok. Reményeim szerint:
- Jobban fog indulni
- Szebben fog járni
- Talán még kicsit kevesebbet is fog fogyasztani. De ez már a science fiction kategória. Most örvendjünk mind :)
Majd holnap megírom, miért nem megy :D

Ez utál engem!

Minden csoda 3 napig tart, ahogy a bölcsek is mondják, de van olyan, ami még addig sem. A tegnapi nap ugye hurráhangulatban végződött egy kiváló, működő, de feltehetően sokat fogyasztó öreg kisautóval. Aztán mivel ma itt tartózkodnak a nagyszülők, gondoltam megmutatom a kis feleségemnek, hogy milyen az az igazi dolce vita, és elviszem a Fiattal a Homasitába, hogy rendszámtábla keretet vegyünk a motorra. Értek én a nők nyelvén, mi tagadás. Extraként felajánlottam neki, hogy vezethet. Na, ennek már ő sem tudott ellenállni, és felkerekedtünk.
Autóba be, rövid instrukciók, majd indítás. Indítás. Indítás. És ezt még 20-szor. A kisöreg 2-szer beröffent egy-egy pillanatra, de aztán nem volt hajlandó életjelet mutatni. Persze a tegnapi műtét hatásait élvezhettük, mert az akksi úgy pörgette a motort, hogy akár azzal is útnak indulhattunk volna, de nem. Gyorsan átértékeltük a dolce-t, meg a vita-t is, és átültünk a céges Fikuszba, hogy megejtsük a bevásárlást. Útközben töprengtem, hogy mi lehet. Hiszen a Fityó egy egyszerű jószág. Ha szikra meg benzin van, akkor pöfög. Lehet, hogy egyenetlenül, kelletlenül, vacakul, vagy csak épp sokat fogyasztva, de pöfög. Nade most ugye nem. Mi következik ebből? Nincsen benzin vagy szikra. Tegnap a karbit üresre pucoltam, és úgy raktam össze, majd beindult, tehát feltételezhetjük, hogy benzin van. Akkor szikra. Eddig egyszer volt olyan, hogy az autó nem indult, akkor egy kisebb tengerbe hajtottam vele a Szerémin, és bevizesedett az elosztó. Ezaz! Ez a megoldás. Párás idő, benedvesedett elosztó.
Mikor visszaértünk, teljes magabiztossággal, egy levegőspray-vel és némi száraz ronggyal felszerelkezve, fejlámpával a fejemen közelítettem meg az autót a győzelem mámorító érzésével a zsebemben. Ez egy nyert játszma. Az az apró részlet, hogy ezesetben az autóval nem hajtottam tengerbe, de még egy árva centit sem mentem odébb vele, a legkisebb mértékben sem ingatta meg a magabiztosságom. Leértem az autóhoz, lepattintottam az elosztó fedelét, és .... olyan száraz volt, mint a sivatag. Rohadék, gondoltam hirtelen. Gyorsan taktikát váltottam, és visszatértem a tegnap is már olyan jól bevált majdcsakleszvalami tervhez. Szétszedtem az elosztót, lehúzgáltam a gyertyapipákat, benéztem a légszűrő alá. Persze sehol sem találtam semmit. Megállapítottam, hogy benzin az van bőven. Akkor márpedig szikra nem lesz. De egyedül a sötétben hogyan tudom megállapítani, hogy van-e? Sehogy. Akkor jöjjön a brute force.
Autóba be, 3-asba be, Péter Pálon le, közben kuplung fel, és semmi. Egy két pöff, de ennyi. Persze eddigre az akkumulátor lelkesedése is némileg alábbhagyott, tehát az önindítózással felesleges is lett volna próbálkozni. Meg amúgy sem tettem semmit, amitől el kéne indulnia. Egyedül a "tegnap még ment" szelleme hajtott előre. Vagyis lefelé. De egyszer minden lejtő véget ér, így ez is. A Fityó pedig kicsit sem berregett. Leparkoltam, felsétáltam.
Útközben rájöttem, hogy a jobb oldali ajtót nyitva hagytam. Mondjuk elvinni úgysem tudnák, de azért csak ne költözzön már bele egy kazal homeless, hazaérve a Forddal leugrottam. Persze, ha már ott voltam, gyorsan megbikáztam. Sok nyenyenye után egyszercsak elindult. Vagyis hát böff-böff-blutty-blutty-böff. Kb ennyi volt, és még 10x, aztán vége. Pont olyan hangja volt, mintha 1-2 henger birkózna az életért, míg a többiek vidáman kártyázgatnak. Mivel ötletem sem volt már, meg társam sem a küzdelemben, mára befejeztem.
Eléggé biztosra veszem, hogy szikra nincsen. Amit még nem tudok:
- Hova lett?
- Ha kiderítem, hogy tényleg nincsen, akkor mi van? Hozok zsákban?
- Ha szikra is lesz, meg benzin is, akkor mi a rák baja?
Hát ennyi. Holnap meglássuk.

Ön indít?

A mai napot megint a Fiatra szántam. Na jó, nem az egész napot, de legalábbis a délután egy részét. Alapvetően két hibával küzdök. Az egyik a fogyasztás. Az amúgy kiváló jármű száz kilométeren mintegy tíz liter ólommentes benzint fogyaszt el, ólom adalékkal dúsítva. Ez pedig nem kevés. Próbálkoztam a karbi tisztítással, illetve az úszószint csökkentésével, de minimális, vagy semmilyen eredménnyel. A másik egy anyagilag kevésbé zavaró, de a mindennapi használatot durván megnehezítő hiba, miszerint az autó melegen nem indul. Konkrétan át sem tudja forgatni a motort.
Szokás szerint nagy lendülettel, de nulla ötlettel láttam munkához. A valahogy majd csak lesz vonalon elindulva szétszedtem a karbit, kipucoltam minden egyes fúvókát, törölgettem, nézegettem, időnként még hümmögtem is. Aztán összeraktam. Az autó beindult, szépen járt is. Gyanús, hogy a fogyasztás ettől nem lesz sokkal jobb :-) de a közérzetem igen, úgyhogy ugrottunk is a második hibára.
Szerencsére eddigre megjött Rita, igy amíg ő indítózott, addig én a motortérben méricskélhettem. Az akku negatívhoz képest az akku pluszon 11.3V, ami nem vész. Az indítómotoron detto. Eddig jó. Viszont a negatívhoz képest a motorblokkon 2.5V! Hoppá, nincs rendesen letestelve a blokk. Az így megmaradó 9V már simán kevés az induláshoz. De hova lett a negatív? Akkutól elindul, lemegy a blokk mögé, ott egy csavar, másik kábel, az meg....bazmeg! A másik vége lóg a semmiben. Nézegettem, de nem igazán találtam meg, hogy hova való. Végülis, mivel a vas jól vezeti az áramot, hát kerestem egy nekem szimpatikus anyát - ha jól sejtem, a kipuff leömlő hővédőjének a középső tartóját - és odacsavaroztam. A feszültségkülönbség hirtelen 0.1-0.3V lett, ami már vállalható érték. Aztán majd a szakemberek megmondják, hova is való ténylegesen.

1 év

Ma egy éves Kira. Eltelt 365 nap, mióta a kis krumpli kizuttyant Ritából. Azóta sem hiszem el, hogy onnan jött ki, de ez az én bajom. Az evolúció csodája, hogy ugyanazt éljük át mind, újra meg újra, mégis mindenki egyedinek érzi magát. És a helyzetét.


Mert valójában semmi sem történt. Megszületett, felsírt, szopizott, átfordult, aztán vissza is, mosolygott, felült, jött 2 foga, beteg lett, sírt, aludt, nem aludt, növekedett, kúszott, mászott, beteg lett, jött még két fog majd még kettő és álldigállt. Egy év zanzásítva.


Ettől még nekem ez a világ 7-8-9. csodája. Mert minden este, amikor hazamegyek sikongat. Persze általában nem azért, mert jövök, hanem mert történik valami, de ez nem zavar. Én zsebre teszem, hogy örül nekem. Fürdetés után, lefekvés előtt rám hajtja a kis tök fejét, és elcsendesedik. Már amikor, de most ez mindegy. Szóval elcsendesedik. És akkor fahangon eléneklem neki a megfelelő dalt, vagyis a kedves édesanyjával elénekeljük, és akkor nekünk jó. Ő meg megszokta. Aztán leteszem, kicsit megsimogatom, és elalszik.


Valójában általában nem így van. Mert épp nincsen kedve fürdeni. Vagy öltözni. Vagy aludni. Vagy fáj a hasa. És akkor sír. És leteszem. És felül. Kikéredzkedik. És viszem. Majd leteszem. És felül. És viszem. És megunom. Ott hagyom. Sír. Majd elalszik. Vagy bemegy valamelyikünk hozzá. Néha mondogatom magamnak, hogy egyszer minden éjszaka véget ér. És tényleg. És el is felejtődik. Amikor délután elalszom az éppen szerkesztett doksi fölött, akkor még egy pillanatra eszembe jut.


Azért ez az egy év a legtöményebb. Itt történik a legtöbb minden. Legalábbis ezt gondolom. Meg kell próbálni emlékezni rá. De a részletek úgyis elmosódnak. Egyszer minden év véget ér!

Víz, víz, tiszta víz

Mert inni kell. És persze elsősorban vizet. A csapvízről vannak mende-mondák, hogy tisztítószerek, hormonok, akármik is lehetnek benne. Vagy igen, vagy nem. De azért víztisztítót venni KELL!
Hosszas kivárás után hirtelen felindulásból vettünk is egyet. Szendi Gábor hírlevelében volt valami kedvezmény, rámentünk, megvettük. Mivel a beszerelés plusz költség, gondoltam majd én. Mit nekem egy víztisztító.
Akkor kezdett gyanús lenni a dolog, amikor a 2 magyar és egy angol nyelvű leírásban elég kevés átfedést találtam. Kicsit kusza volt, hogy mit kell hova kötni, hogy mennyi időnként kell majd szűrőt cserélni, és hogy tulajdonképpen hogyan is áll össze az egész.
Sebaj, szombat este nekiláttam, és fúrtam, faragtam, vágtam, csavaroztam, próbáltam, szereltem. Persze a készülék és a tartály is jóval nagyobb, mint gondoltuk, így szépen kitölti a mosogató alatti helyet. De azért befér!
Az éjszaka hagytuk, hogy töltse a tartályt, de mikor még reggel is sziszegett, gyanút fogtam. Ez nem jó. Gyorsan elzártam a bejövő vizet, és valóban, valami kattant a rendszerben. Vizet rányit, nem szuszog. Hát jó, akkor erre figyelni kell. Aztán napközben minden OK volt. A tartályt egyszer kiengedtem, és utána élveztük a tiszta víz nyújtotta előnyöket.
Vasárnap éjjel azonban bekövetkezett az, amire senki sem vágyik. Vízcsobogásra ébredtem. Az agyam egyik fele próbált minél gyorsabban megébredni, míg a testem és a maradék elhitette velem, hogy minden OK, álmodom. Aztán szerencsére legyőztem önmagam, és kirohantam a konyhába. A víz már folyt mindenfelé. Kapkodni kezdtem, hogy elzárom a tisztító bejövő vizét, de ott fröcsögött a víz, gondoltam akkor előtte zárom el, de az meg nem értem el, ezért elzártam a tartályt, majd azt kitéptem a helyéről, és végre hozzáfértem a bejövő vízhez. Ekkor úgy tűnt, hogy a lefolyóból ömlik a víz, de az agyam éberebb felel próbálta felhívni a figyelmemet, hogy az nem lehetséges, mert ott nincsen nyomás, és elállt.
Ekkorra megjelent Rita is, és elkezdtük gyorsan feltörölni a vizet. Nem tudom mennyi folyt szét, de szerintem egy 5 litert összeszedtünk, ami a padlón szétterülve rengeteg. Aztán kiszedtem a gépet, és megtaláltam a hibát is. Az első szűrő tetején kifordult a gumitömítés. Ítt derült ki, hogy elkövettem még egy hibát. Nem húztam meg a már összeszerelt szűrőket. Mert én azt gondoltam, hogy jó az úgy. De nem volt.
Tanulság? Nem is tudom. Talán az, hogy igyál csapvizet :)

Esik eső, katóóóónááára

Amióta megvettem a kisöreget volt már egy-két kisebb kalandunk, de valójában egyik sem volt említésre méltó. Ma reggel viszont végre átérezhettem az 1970-es évek autós mindennapjait.
Este még úgy gondoltam, ma motorral jövök dolgozni, hiszen jó idő lesz, napsütés, ilyenek. Reggel azonban szakadó esőre ébredtem. Habár az időkép továbbra is állította, hogy szép idő van, és maximum Eger - Debrecen térségében lehetnek záporok-zivatarok, az ablakon kívül ömlő eső kétségeket ébresztett bennem. Nem volt hát mit tenni, magamra húztam hófehér acél esőkabátom, és elindultam dolgozni. Már a Leányka utcára kifordulásnál érezhettem volna, hogy nem ez lesz a legszerencsésebb napom, mert hosszú idő óta először sikerült az autót lefullasztanom, és egy teljes zöldet nyekenyekenyekével töltenem. Persze a mögöttem álló Dae ... bocsánat, Chevrolet típusú jármű vezetője átérezte a problémát, és a dudára tenyerelve próbálta kisautómat jobb belátásra bírni. Innen üzenem neki, hogy sokat segített! Szumma szummárum, elindultunk.
A Szerémi útig minden rendben is ment, azonban az eső nem csak rajtam, de a budapesti csatornahálózaton is kifogott. Így egy váratlan pillanatban, olyan 80-as tempónál 20cm mély tócsában találtam magam. Sebaj gondoltam, majd kiadja. Ki is adta, de az addigi selymes brümmögést valamifajta kehes küzdelem váltotta fel. Az autó megyegetett, de nem pörgött fel, és ereje sem volt. Hálleluja, gondoltam mindjárt. Alapjárat sehol, erő nulla, eső szakad. Sebaj, rutinos (muhahaha) öregautósként bal láb fékkel, állandó gázpöckölgetéssel haladtam tovább a kánaán, más szóval a céges garázs felé. Azonban a Lónyai - Mátyás sarkon egy előttem haladó autó váratlan fékezésre kényszerített, és hiába a rutin meg az évek, már se lendület nem volt, se semmi. Gyors nyekenyekenyeke, de persze semmi reakció. Abban a pillanatban odaugrott egy rövidgatyás srác, hogy segít. Hűmondom, mi történt?? Még szinte le sem fulladtam. De mivel az öregúr semmilyen életjelet nem adott, elfogadtam a segítséget, és félretoltuk gyorsan egy parkolóba. Tolás közben megemlítette, hogy "Megértelek, én is kispolszkizom!". Majdnem kiszaladt a számon egy kispolszki az anyád, ez egy remek olasz gépjármű, de miközben szakadó esőben az én ledöglött szaromat tologatta, nem tűnt optimális megoldásnak a szavakon lovagolni. Autót félretoltuk, fiatalember el, én beszálltam.
És igen: Nyekenyekenyeke. Semmi. Gondolkodtam mi legyen. Itt a cég 2 utcányira, odáig már eltolom ezt a kis dögöt. Nyosza rajta, kiszálltam, toltam. Végig a Mátyás utcán, jobbra a Rádayra, majd balra a Köztelekbe. Szerencsére itt már helyre állt a világ rendje, mert segíteni senki sem akart - valójában nem is vártam volna szakadó esőben - viszont az engem követő autósok lelkes dudálással bíztattak.
De minden jónak egyszer végeszakad, így a céghez is beértem. Gyorsan szóltam Bandibának, hogy segítsen már legyen szíves, mert nem bírom feltolni a bakkanón a kisöreget. Bandibá' jött, segített, autót lelöktük a garázsba.
Most odalenn pihen. Gyújtást leszedtem, de az száraznak tűnik. A légszűrőházat még nem nyitottam ki, szerintem az szívott be egy 15liter vizet. Remélem délutánra kiszárad :)

Hogyan lettem ál-oldtimeres

Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Ahogy ott állt a lámpafényben. Közelebb léptem, és beleszerettem.

Na valójában egyáltalán nem így történt.

Nemrég elköltözünk a panelházból, és egy kertes negyedben találtunk átmeneti szállást. Nyugodt, csendes környék. Viszont sok a kutya. Persze az ebek javarészt a kerítés mögött rejtőzködnek. Onnan ugatnak. De időnként kimerészkednek. Vagy legalábbis, feltételezhető, hogy ki akarnak jönni. Így járt Rita is. A jógára még csak-csak eljutott, de onnan küldött nekem egy szomorú hangú SMS-t, hogy egy kutya majdnem megette. De legalábbis megtámadta. Vagy mondjuk úgy, lett volna rá lehetősége.... Én, a hős, rögtön felpattantam hópiros fikuszomra, és a szeretett nő megmentésére indultam. Útközben megfogalmazódott bennem a gondolat. Ide bizony egy második autó kell! És a kezdeti keserűség mellett megláttam a dologban az én nagy lehetőségemet is. Ritára rámelegítem a Ford-ot - kényelmes, biztonságos, stb - és magamnak vételezek egy menő, öreg, olcsó kisautót. A kecske is jóllakik meg a káposztából is alig fogy.

Így adódott, hogy autós témakörben örökös tettestársamnak elküldtem
egy ezeréves Fiat 127 képét, hogy nézd Petikém milyen remek autó. Persze tudtam, hogy éppen véletlenül az Alfarium kft közkedvelt tulajdonosának is van egy ilyenje eladó, de az árban túl volt az én naprendszeremen. Skype üzenet skype üzenetet követett, 1 óra múlva ott tartottunk, hogy Peti rákérdezett: "a mi fehérünk tényleg nem jó neked?" És hát erre mit mondhattam? Az autó elmúlt 2 évét többé kevésbé ismertem. Tudtam, hogy ők rakták rendbe, tehát egyben van. Addigra kiviláglott az is, hogy vehetek feleannyiért romot, de a végére, sokkal több szívással ugyanitt fogunk tartani. Vagy vehetek 150-ért Swiftet. De azt nem. 

Egyet aludtunk rá. Aztán, mindenki legnagyobb meglepetésére igent mondtam. Gyakorlatilag minimális gondolkodással, komolyabb megnézés és hozzáértés nélkül rávágtam, hogy megveszek egy nálam 2 évvel idősebb autót. Pedig én sem vagyok már tini. Eltelt azóta 2 nap, és az autó itt áll a ház előtt. A két nap alatt sokszor megbántam gondolatban, hogy belementem. Lehülyéztem magam. Sosem volt még ilyen öreg autóm. De valamiért vágytam rá. Aztán ma elmentünk. Megnéztük. Jó volt? Nem. Egy 3 hónapos Ford Focus után beülni egy 39 éves autóba nem jó. Annak lelke van. És amíg az nincsen meg, addig nem jó. De akartam ezt az autót. És - habár Ali boldog lett volna, ha azt mondom mégsem kell - elhoztuk. Mire hazaértünk, már sokkal közelebb került. Mire anyut elvittem egy körre, már egészen ismerős volt. Hiszek benne, hogy jó lesz. Hiszek a sorsban. És az oldtimerekben.