A terv szép volt és letisztult: Pénteken leadok mindent a cégnél, utána Peti elvisz a műhelybe, onnan a Pandával hazamegyek a gyerekekért, elvisszük őket anyuhoz, onnan haza, alvás. Eddig igazából így is történt. Annyi érdekességgel, hogy a Panda anyuhoz odafelé bekapcsolta a piros lámpáját - víz felforrt - és nem is kapcsolta le. Felhívtam Petit, mondta, hogy nem baj, szar.
Másnap reggel fogtuk a nagyszülőket, egyenletesen elhelyezkedtünk a 2 Fityóban, és megindultunk Martfű felé. Az út lassú volt, de eseménytelen. Az 5-ös - 405-ös - 40-es - 4-es - nemtomhanyasmartfűfelé utakon közeledtünk a célunkhoz. Egyszer megálltunk fotózkodni, de ennyi. Martfűn gyors ebéd, majd indulás vissza. A Panda remekül zenélt, az autóutas szakaszokon 120, azon kívül 100 körül csorogtunk haza. Aztán a 405-ösön, még at M5 előtt a fűtés elkezdett rakoncátlankodni, majd kisvártatva az autó mintha gyengült volna. Nem volt nagy különbség, de már nem volt annyira lelkes, ha 100 fölé mentünk. Namondom, itt valami nem jó, meg kéne állni. Az volt a terv, hogy elmegyünk a dabasi Shell kútig, és majd ott megnézem, mi a stájsz. Nem mentünk. Dabas előtt pár kilóméterrel azt mondta a drága kisautó, hogy ő itt most megpihenne egy pöttyet. Megálltunk, megnéztük, Petit felhívtuk, vizet beleöntöttük, majd indítóztunk, vizet kinyomta. Nem örültünk. Tudományos megállapítást nyert, hogy az autó hengerfejes. Ó hogyafasz... Ejnye no, mondtam erre! Peti szerencsére épp nem Mozambik alsón szürcsölgette az almakoktélt, így autóba ült, és értünk jött. A várakozás percei csak úgy suhantak, node Dabas nem a világvége, egyszercsak megérkezett. Autókat összekötöttük, irány a műhely. Maga a vontatás szót sem érdemel, habár mindenképp éerdekes kooperáció 2 ember között. Szerintem egész jól sikerült, csak 2-3x akartam leszakítani az Alfa hátulját.
A műhelyből aztán Peti hazavitt, elbúcsúztunk. Ismét. Kis pihenés után felszálltunk a 148-as buszra, ami szépen elvitt a HÉVig, ami szépen elvitt a 4-6-os villamosig, ami szépen elvitt a Nyugatiig, ahol kinyomtattuk a vonatjegyet - hogy ne kelljen majd másnap csomagokkal küzdeni - ahonnan elsétáltunk a Broadway Clubba.
Odalenn többeknek elmeséltük vidám kis történetünket, egészen addig, míg Gábor ki nem találta, hogy miért is nem használjuk az ő BMW-jét, amíg nem lesz más megoldás. A hangya szépen belemászott az agyamba, és innen nem is költözött ki. Hazafelé Ritával átrágtuk a dolgot, pro-kontra, és a pro nyert, így gyorsan írtam egy SMS-t Gábornak, hogy reggel beszéljünk. Reggel hívtam, megegyeztünk, autóért elmentünk, elhoztuk. Így tehát a vonatra készülődés helyett egy szép zöld kombi 520D állt az udvaron, várva a felszállást. Node előbb még elugrottunk vele a gyerkőkért, meg a garázsba pár apróságért - ha már kocsival megyek egyedül, használjuk ki alapon - meg lemosattuk, megtankoltuk. Otthon bepakoltuk, és talán fél7 körül elindultam vele a távoli Berlinbe. Az út eseménytelen volt. Az autót nagyjából stabil 140-el tempomattal hajtottam, Berlin apránként közeledett, Budapest távolodott. Gyönyörűen átjárt a boldog új jövő érzése csakúgy, mint a kissé keserű elválás a múlttól. Csak ritkán álltam meg egy kávéra vagy pisire, az első indulás után soha többé nem indult el a navi, de nem zavart, mert egyrészt a telefonom tudta az utat, másrészt Berlinig még vakon is eltalálok. Gondolatban elképzeltem, ahogy az autó néhány, de zavaró hibáját kiküszöbölöm, és amíg Gábor el nem akarja adni, vagy a család meg nem unja, addig boldogan ingázunk vele Berlin és Budapest között. Eljött Györ, Bratislava, Brno, Prága ... ja, az nem. Brno után, de még Prága előtt aztán az autó antiszociálissá vált. A 140-es tempomat ellenére gyorsulni kezdett. 143-145-148. Mijafasz? Gondolta hősünk, vagyis én, és kikuplungoltam, mire a motor felbőgött, majd leejtette a fordulatot alapjáratra, és ott maradt. Hozzáadott értékként kigyújtotta a kis sárga háromszöget, magyarul a csekkendzsin lámpát. No, ennek a fele se tréfa, Berlin még nincsen gyalogtávolságra, de nyilván csak valami apróság. Benzinkútnál leállok, hagyom járni a motort, hogy hüljön. Kicsit talán kattog alapjáraton. Jó, hogy dízel, de előtte nem volt ilyen. Hívom Gábort, mondom mi van. Mondja, hogy fogalma sincsen. Az jó, mert akkor pont ugyanannyit tudunk. Megegyezünk, hogy megnézegetem a vizet, olajat, aztán megyek tovább. Víz OK, olaj épp a minimumon. Kicsit törtök rá, majd indulok tovább. A motor hallhatóan csörög, de mintha kicsit jobb lenne, Nem is nagyon hajtom, óvatos 100-110. Azért a következő benzinkútnál megállok, olajnézés, töltés. Nagyjából sejtettem, hogy valami nem fasza, de mit csináljon az ember fia éjszaka Prága előtt 70km-rel? Az volt a terv - deja vu, mi? - hogy Prágáig már csak eljutunk! Szépen kifordulok az autópályára, az autónak nem sok ereje van. Beállok egy 90-el menő kamion mögé 2cm-re, gyakorlatilag nulla energiával húzatom magam. Haladunk is, minden OK, meg lesz Prága, már csak 30km! Aztán jön egy emelkedő, no nem a Himalájára felvezető, csak egy kisebb domb. A kamion elhúz, és sejtem, hogy ez azért nem fasza. Tolok neki egy negyediket, és minimum gázzal nógatom, hogy menjünk fel, utána jó lesz - persze nem tudom jó lesz-e, de hiszek benne - de nem akar menni, aztán még egy harmadik, de már látszik, hogy nem lesz meg, vészvillogó, leállósáv, megállás.
Kiszállok az autóból, mögöttem akkora füst, hogy a kamionok csak úgy előbukkannak a semmiből. No, ennek a fele sem tréfa, ezt is szétbasztam. Álldogálok az autó mellett, ilyen még sosem volt velem, fogalmam sincs mi legyen. No, akkor haladjunk előre. Felhívom Gábort, hogy szerezzen valami helyi kontaktot, meg Ritát, hogy nézze meg mikor megy a vonat Prágából - aminek a jegyét szerencsére bedobtam az autóba, mert lusta voltam bevinni a lakásba. Aztán felhívom a 112-t, hogy mondjanak valamit. Adnak 3 db 4 jegyű hívószámot, amelyik persze nem hívható a mobilomról - segítőkészség 0. Akkor nincsen más hátra, valahogy tovább kell jutnom, a telefon lámpájával kezdek körözni az érkező autóknak. Persze senki sem áll meg - én sem állnék. De aztán mégis, valaki lehúzódik, és 100m-re bekapcsolja a kék villogót. Ja, egy rendőr. Jól van. Kérdem beszélnek-e angolul-németül-magyarul? Nem, de csehül igen. Az jó. Aztán megértik mi a baj, kérdik, hogy egyedül vagyok-e. Jól van, majd lesz valahogy. Közben forró drót Ritával a vonat miatt és Gáborral, hogy hova vigyük az autót. Egyszercsak jön egy sárga villogós autó, de ez még nem a tréler, csak a biztosítás, rendőrök el. Közben Gábor szerez valami Cseh kollégát - neki innen is köszi - aki beszél a villogóssal, de azok semmit sem tudnak. 15-20 perc múlva jön a tréler, BMW-t fel, beülünk, indulunk. Cseh kollégát megint hívom, hogy egyeztessen a sofőrrel. Megbeszélik, hogy elviszik az autót a Gábor által kinézett szervízbe, engem meg a buszmegállóba, ahonnan mehetek amerre látok.
Kisvártatva megérkezünk a szervízbe, ahol egy kissé álmos őr fogad, majd lerakjuk az autót. A tréleres 120EUR-t kér. Pont van nálam annyi. Aztán indulunk, hogy kidob a busznál. Kérdem, hogy nem vinne-e inkább be a vonathoz. De persze, 50EUR. Anyád mondom, illetve csak gondolom, kicsit alkudozom, de aztán belátom, hogy nem sok értelme, elfogadom. Talán 20 perc múlva kirak az állomáson. Hajnal 2 óra van. A vonat 4-kor indul. Ja, és az állomás 3:15-ig zárva. Igazából már meg sem lepődtem.
Update: Közben kiderült, hogy az autó turbóhibás. A javítás 300-500eHUF lesz. Szerintem megérte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése